top of page
Hiszünk a közösség
erejében,

ezért az ügyféligények kielégítésén túl igyekszünk összekötni egymással az embereket. Ügyfeleink egy családias közösség tagjának érezhetik magukat, ahol kiváló szakemberektől kapják meg a számukra leginkább megfelelő támogatást, sőt, akár új ismeretségekre, üzleti kapcsolatokra is szert tehetnek.

kozosseg_12.png
Álomjövő csapata - Csatos Erika és csapata közösségépítés
CSR és önkéntesség

Önkéntesként veszünk részt a Life Changer programban, ahol 6-10 éves gyerekek számára tartunk interaktív pénzügyi foglalkozásokat. Illetve hosszú évek óta támogatjuk magánadományokkal a Bátor Tábort. 2014-ben végigjártuk az El Caminót, amivel összesen 2 millió forintot gyűjtöttünk össze a tábor számára.

Nőnek lenni jó!

Több kutatás és tanulmány szerint a nők társadalmi szerepe és gazdasági ereje egyre nagyobb, ennek ellenére gyakran nem kapják a meg a nekik járó megbecsülést és pénzügyi segítséget. Épp ezért mi az Álomjövőnél eldöntöttük, hogy a nők ügyével kiemelten foglalkozunk.

Az utóbbi időben több női szervezet és közösség munkájába is bekapcsolódtunk, pénzügyi tervezéssel és tanácsadással támogatjuk őket.

2016-ban, szűk 50 fővel indult el a Nőnek lenni jó konferenciánk, amelynek sikerét jól mutatja, hogy azóta már több mint tíz alkalmat megélt, és a résztvevők száma folyamatosan növekszik. Támogatjuk a Kecskeméti Családokért Alapítványt (KECSAP), az anyagiakon túl szakmai tanácsokkal, mentoringgal segítjük azokat a családokat, amelyeknek nem állna módjában igénybe venni a szolgáltatásainkat.

Nőnek lenni jó! Konferencia
bottom of page